53. fejezet - Happy ending

Hónapokkal később....

Monoton. Ennyit tudok mondani a napokra, amiket élek . nehezen tettem túl magam a történteken, de mindig vigaszt nyújtott, hogy Harry itt van nekem. Olyan, akár egy őrangyal. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle.
Félre értés ne essék, a monoton napokon, csak azt értem, hogy koncertről próbára, onnan stúdióba járok és így tovább, ahogy Harry is. Mégis egyre inkább érzem, hogy boldog vagyok.

Jelen pillanatban a torkomban dobog a szívem, olyan ideges vagyok, hogy remeg a kezem és mondanom sem kell, egy falat sem megy le a torkomon. Harry már hetekkel ezelőtt megkérte a kezem. Azt hiszem az volt életem legboldogabb pillanata, de tévedtem. Most vagyok a legboldogabb!

-El sem hiszem, hogy holnap a feleségem leszel. -ölelt át hátulról, miután magamra kaptam a dzsekimet, hogy induljak a leánybúcsúmra.
-Én meg nem hiszem el, hogy a világ legjobb pasija engem akar.
-Pedig elhiheted Bébi, mert a legjobb én vagyok és vagy akkora mázlis, hogy téged akarlak. -mondta nevetve.
-Beképzelt vagy Styles. -mondtam, majd vállon csaptam a táskámmal. -Holnap találkozunk. -mondtam, majd kifelé indultam az ajtón.
-Kérek még egy csókot. -húzott vissza.

***

-Még nem akarok felkelni. Félek. -húztam a fejemre a párnát.
-Hope Collins! Azonnal emeld ki a csinos segged az ágyból, mert ma férjhez kell még menned. -szólt rám Cara, majd lerángatta rólam a takarót.

Ruha, smink haj, mindezt annyira feleslegesnek tartottam, pedig mindig is nagy felhajtásra vártam. Már csak kiakartam mondani azt a fránya igent, hogy túl legyünk a felhajtáson. Ebből az egészből már csak Harryt akartam. Persze most így vagyok vele, de tudom, hogy gyönyörű emlék lesz. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom elfelejteni az arcát, amikor kimondja azt a kis szócskát.

-Gyönyörű vagy. Állt meg velem szembe a családom és Harry szülei és persze Gemma sem maradt ki a sorból.

-Azt hiszem elfogok ájulni. -mondtam egy apró mosoly keretében.

-Hidd el kicsim egyszerűbb, mint hinnéd. Perzse így utólag könnyű mondani. -tette hozzá Anne, anya pedig nagyban helyeselt.

*Harry szemszöge*

Itt az idő. Most tényleg össze kell szednem magam, csak nem tudom, hogy csináljam. Miért van az, hogy ha valamit már neked kell csinálni akkor annyira nehezen megy.

Már szól a zene, itt van mindenki, aki fontos, de csak az ajtóra tudok koncentrálni, hogy Hope végre belépjen rajta. 

Biztos vagyok benne, hogy mérhetően ideges vagyok és ezt már mindenki észrevette, de sehogy sem bírom megnyugtatni magam.

Kinyílt az ajtó és megláttam Őt. A szívem százszor olyan gyorsan ver és jobban izzadok mint eddig, hiába hittem, hogy ha belép azon az ajtón, minden könnyebb lesz. Nem így lett.

Látom, hogy felemeli a tekintetét és rám mosolyog, ez az egyetlen, ami most megnyugvást adott.

-Szia Gyönyörűm. -köszöntem halkan, ahogy elém lépett.

-Szia. -motyogta halkan és elmosolyodott, de tagadhatatlan megint elpirult.

Innentől kezdve úgy éreztem magam, mint valami kábítószer függő, aki körül forog a világ és csak arra vár, hogy megkapja az életet mentő adagot, ami nekem ebben a pillanatban egy kis szó volt Hope szájából. A szemem végig az ajkait mondta, hogy megismételt a szavakat és, ahogy végül az a kis szó elhagyta a száját. Egy apró mosoly kúszott rá mielőtt végleg kimondta volna.

-Ezekkel házastársakká nyílvánítom önöket.

-Ez lesz a legjobb csókunk. -mondtam halkan mielőtt magamhoz mondtam és el nem csattant az "első" csók.

-Hm, igazad volt. -nevetett, ahogy elváltak ajkaink.

-Nos Mrs Styles, azt hiszem mennünk kellene.

-Nos Mr Styles, talán igaza van. -mondtam, majd kéz a kézben sétáltunk ki az oltár elől.

-Gratulálunk. -ölelt meg minket egyszerre Zayn, Lou, Niall és Liam, amit a lagzira értünk. -Harry bevallom sosem hittem volna, hogy a te kobakodat kötik be először. -tette hozzá Louis.

-Erre innunk kell. -jött a semmiből Simon Justinnal és Caraval karöltve.

Pár óra alatt elég jó lett a hangulat, a násznép igen részegre sikeredett, de a boldogságomat nem a jó buli, hanem egy bizonyos személy jelentette.

***

-Tudom miért téged választottalak. -jelentettem ki, miután a lélegzetünk visszanyerte a normális tempót. Hope Mellém feküdt és a mellkasomra hajtotta a fejét.

-Elárulod?

-Imádtam, hogy küzdenem kellett érted, hiába akartad nem adtad meg magad és ez tetszett.

-Remélem, most, hogy megkaptál nem veszik el a kíváncsiságod irántam.

-Biztos, hogy ez nem fog megtörténni. Nem tudsz olyat tenni, hogy megunjalak. -mondtam és a hajába csókoltam. Nem válaszolt. Csendben feküdt a mellkasomon és lassan elaludt.

Itt fekszik mellettem a világ talán nem is leggyönyörűbb lánya, de nekem sosem lesz nála szebb ebben biztos vagyok. Nem tudom mi vár még ránk, de bármi történjen nem akarom és nem is fogom elengedni a kezét

...az epilógus hamarosan jön :)

52. fejezet - Hope, vigyázz!

Augusztus 10. - Los Angeles / a koncert után

-Harry még elugrom abba kisboltba, várj itt meg. -mutattam az út túloldalára.
-Oké, csak siess, mert más fáradt vagyok.
-Sietek. -nyomtam egy puszit az szájára és kiszálltam a kocsiból. Átmentem az túloldalon lévő üzletbe és vettem egy kis nasit. Terhes vagyok, na, kívánom az édességet. vettem csokit és gumicukrot is, gyorsan fizettem és kiléptem az üzletből.

Ahogy leléptem az útra egy kellemes hűvös szél csapott meg, ami jólesően ért ezen a fülledt meleg éjszakán. Egy pillanatra lecsuktam a szeme. A következő kép, ahogy Harry kipattan az autóból és felém indul.
-Hope, vigyázz! -oldalra pillantottam és egy fényszóró vakító fénye elhozta a sötétséget.

*Harry szemszöge*

Már vagy 2 órája idegesen járkáltam fel-alá a kórház folyosóján. Az orvosok semmit nem mondanak, ami teljesen idegölő. Felvillant előttem a kép, ahogy zúzott arccal fekszik az úttesten és annyira magatehetetlen.
-Harry ülj már le. A frászt hozod ránk. -szólt rám Liam.
-Csak félem, hogy nagy baj van srácok. Annyira rossz érzésem van. -ültem le Liam mellé.
-Nyugi, minden rendben lesz. -ütögette meg a hátam, de ő is tudta, hogy ezzel a mondattal csak nyugtatni akar.

-Mr Styles. Beszélhetnék önnel? -kérdezte, én bólogattam és egy rendelőbe invitált. -Foglaljon helyet.
-Nem térhetnénk a lényegre?
-Nos, Miss Collins remekül van, a zúzódásokat leszámítva. Valószínüleg lett egy kisebb agyrázkódása és az egyik csuklója is megrepedt, de semmi komoly.
-És baba? Ugye vele sincs semmi baj.
-Nos sajnálom, de a babáról nem mondhatom el ugyanezt. Miss Collins elvetélt, sajnálom. -úgy ültem ott mint akin átment legalább egy úthenger. A legrosszabb amitől féltem bekövetkezett, de mégsem magam miatt aggódtam, hogy mi lesz velem egy boldog család nélkül. mitől a legjobban féltem az Hope reakciója. Fogalmam sincs, hogy mondom el neki, hogy elvesztette a picit. -Mr. Styles, mi elmondjuk neki, hogy mi történt.Tapasztalatból mondom, hogy könnyebb lesz.
-összefog törni. -mondtam halkan. -annyira akartuk azt a picit.
-megértem. Nekem is van gyermekem és bele sem szeretnék gondolni milyen lenne elveszíteni, de most menjen haza és aludja ki magát. Reggel felkeltjük az altatásból, elég, ha addigra visszaér.
-Nem, én itt szeretnék maradni mellette. rendben, akkor teszünk be egy ágyat, de kérem legyen mellette csendben. Pihennie kell.

-Harry baj van? Mond már!
-Semmi sincs rendben. Hope elvesztette a picit. -ahogy kimondtam leroskadtam az első székre, ami az utamba került. A csönd, ami körülvett minket, mindent elárult. A következő pillanatban Lou sírva nekem esett és szorosan magához ölelt. Azt hiszem itt tört el nálam is a mécses. -Hope teljesen össze fog törni, ha megtudja. Annyira félek a reakciójától, pont nem azt akarom, hogy szomorú legyen, de egy így most annyira.. egyszerűen sehogy nem jó.

A többiek visszamentek a hotelbe én pedig kaptam egy ágyat Hope ágya mellé. Egész éjjel nem aludtam, csak forgolódtam és őt figyeltem. Olyan nyugodtan feküdt és annyira rossz arra gondolni, hogy pár óra és egy mondattal összetörik a szíve. Attól félek, hogy kevés leszek ahhoz, hogy újra boldoggá tegyem a történtek után.

A mellkasa lassan emelkedett fel és le. Az apró ujjacskái néha-néha megrándultak, biztosan álmodik valamit. A szemeim az immár lapos hasára tévedtek. A takaró alatt tisztán tátható volt, hogy még egy picit puffadt, de semmit jele nem mutatkozott annak, hogy egy pocaklakó lenne benne. Összeszorult a szívem. Igen, szerettem volna a babát, de jobban aggaszt, hogy Hope, hogy fogja átvészelni ezt az egészet.

***
 Reggel a doki keltett és megkért, hogy menjek ki egy kicsit, míg felkeltik Hopeot. Nem akartam otthagyni, de muszáj volt. Kihasználtam az alkalmat és rendbe szedtem magam az egyik mosdóban.
mikor visszaértem csak toporogtam az ajtó előtt. Már vártam, hogy bemehessek, de féltem is a következményektől. Tudtam, hogy elmondják neki, hogy mi történt és féltem, hogy egy megtört lány arcát látom viszont. Csak arra gondoltam, hogy hiába zuhantam össze, most én vagyok az akinek erősnek kell lennie.

Mikor kijött az orvos, csak bólintott. Tudtam, hogy elmondták és most nekem kell szembenéztem vele, csak annyira nehéz. Vettem egy mély levegőt és beléptem az apró szobába. A nap besütött az ablakon szinte vakító volt és gyönyörű, milyen ironikus ez az egész.

Hope rám sem nézett, csak meredt maga elé és láttam, hogy nem tudja hova tenni a hallottakat. Leültem az ágy szélére és a kezét a kezembe zártam.

-Harry, elvesztettem a babát. -mondta elcsukló hangon, miközben rám emelte könnyes tekintetét.

-Tudom, Hope. -ennyit tudtam mondani. Pedig többet kellene, hogy minden rendben lesz és, hogy nincs semmi baj, de ez mind hazugság és én nem akarom őt becsapni. 

Szorosan magamhoz öleltem, majd egyszerre erőteljesen zokogni kezdett és levegőért kapkodott. Bárhogy nyugtattam nem sikerült. Értettem, tudtam, hogy miért ilyen, minden oka megvolt, de megijesztett. Megnyomtam a nővérhívót, perceken belül Hope kapott egy nyugtatót. Az orvos szerint rohamot kapott. 

Én egyszerűen csak nem értem miért velünk történik ez.

Bár Hope megnyugodott nekem valahogy nem ment. Legszívesebben kirohantam volna a világból, de nem tehetettem, mert tudtam, hogy szüksége van rám. Mellé feküdtem és olyan szorosan magamhoz öleltem, hogy csak tudtam. még szipogott, de már nem volt annyira zaklatott, de tudtam, hogy ez csak átmeneti és lesz még rosszabb is, ha elmúlik a nyugtató hatása.