53. fejezet - Happy ending

Hónapokkal később....

Monoton. Ennyit tudok mondani a napokra, amiket élek . nehezen tettem túl magam a történteken, de mindig vigaszt nyújtott, hogy Harry itt van nekem. Olyan, akár egy őrangyal. Nem is tudom, mit kezdenék nélküle.
Félre értés ne essék, a monoton napokon, csak azt értem, hogy koncertről próbára, onnan stúdióba járok és így tovább, ahogy Harry is. Mégis egyre inkább érzem, hogy boldog vagyok.

Jelen pillanatban a torkomban dobog a szívem, olyan ideges vagyok, hogy remeg a kezem és mondanom sem kell, egy falat sem megy le a torkomon. Harry már hetekkel ezelőtt megkérte a kezem. Azt hiszem az volt életem legboldogabb pillanata, de tévedtem. Most vagyok a legboldogabb!

-El sem hiszem, hogy holnap a feleségem leszel. -ölelt át hátulról, miután magamra kaptam a dzsekimet, hogy induljak a leánybúcsúmra.
-Én meg nem hiszem el, hogy a világ legjobb pasija engem akar.
-Pedig elhiheted Bébi, mert a legjobb én vagyok és vagy akkora mázlis, hogy téged akarlak. -mondta nevetve.
-Beképzelt vagy Styles. -mondtam, majd vállon csaptam a táskámmal. -Holnap találkozunk. -mondtam, majd kifelé indultam az ajtón.
-Kérek még egy csókot. -húzott vissza.

***

-Még nem akarok felkelni. Félek. -húztam a fejemre a párnát.
-Hope Collins! Azonnal emeld ki a csinos segged az ágyból, mert ma férjhez kell még menned. -szólt rám Cara, majd lerángatta rólam a takarót.

Ruha, smink haj, mindezt annyira feleslegesnek tartottam, pedig mindig is nagy felhajtásra vártam. Már csak kiakartam mondani azt a fránya igent, hogy túl legyünk a felhajtáson. Ebből az egészből már csak Harryt akartam. Persze most így vagyok vele, de tudom, hogy gyönyörű emlék lesz. Ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy soha nem fogom elfelejteni az arcát, amikor kimondja azt a kis szócskát.

-Gyönyörű vagy. Állt meg velem szembe a családom és Harry szülei és persze Gemma sem maradt ki a sorból.

-Azt hiszem elfogok ájulni. -mondtam egy apró mosoly keretében.

-Hidd el kicsim egyszerűbb, mint hinnéd. Perzse így utólag könnyű mondani. -tette hozzá Anne, anya pedig nagyban helyeselt.

*Harry szemszöge*

Itt az idő. Most tényleg össze kell szednem magam, csak nem tudom, hogy csináljam. Miért van az, hogy ha valamit már neked kell csinálni akkor annyira nehezen megy.

Már szól a zene, itt van mindenki, aki fontos, de csak az ajtóra tudok koncentrálni, hogy Hope végre belépjen rajta. 

Biztos vagyok benne, hogy mérhetően ideges vagyok és ezt már mindenki észrevette, de sehogy sem bírom megnyugtatni magam.

Kinyílt az ajtó és megláttam Őt. A szívem százszor olyan gyorsan ver és jobban izzadok mint eddig, hiába hittem, hogy ha belép azon az ajtón, minden könnyebb lesz. Nem így lett.

Látom, hogy felemeli a tekintetét és rám mosolyog, ez az egyetlen, ami most megnyugvást adott.

-Szia Gyönyörűm. -köszöntem halkan, ahogy elém lépett.

-Szia. -motyogta halkan és elmosolyodott, de tagadhatatlan megint elpirult.

Innentől kezdve úgy éreztem magam, mint valami kábítószer függő, aki körül forog a világ és csak arra vár, hogy megkapja az életet mentő adagot, ami nekem ebben a pillanatban egy kis szó volt Hope szájából. A szemem végig az ajkait mondta, hogy megismételt a szavakat és, ahogy végül az a kis szó elhagyta a száját. Egy apró mosoly kúszott rá mielőtt végleg kimondta volna.

-Ezekkel házastársakká nyílvánítom önöket.

-Ez lesz a legjobb csókunk. -mondtam halkan mielőtt magamhoz mondtam és el nem csattant az "első" csók.

-Hm, igazad volt. -nevetett, ahogy elváltak ajkaink.

-Nos Mrs Styles, azt hiszem mennünk kellene.

-Nos Mr Styles, talán igaza van. -mondtam, majd kéz a kézben sétáltunk ki az oltár elől.

-Gratulálunk. -ölelt meg minket egyszerre Zayn, Lou, Niall és Liam, amit a lagzira értünk. -Harry bevallom sosem hittem volna, hogy a te kobakodat kötik be először. -tette hozzá Louis.

-Erre innunk kell. -jött a semmiből Simon Justinnal és Caraval karöltve.

Pár óra alatt elég jó lett a hangulat, a násznép igen részegre sikeredett, de a boldogságomat nem a jó buli, hanem egy bizonyos személy jelentette.

***

-Tudom miért téged választottalak. -jelentettem ki, miután a lélegzetünk visszanyerte a normális tempót. Hope Mellém feküdt és a mellkasomra hajtotta a fejét.

-Elárulod?

-Imádtam, hogy küzdenem kellett érted, hiába akartad nem adtad meg magad és ez tetszett.

-Remélem, most, hogy megkaptál nem veszik el a kíváncsiságod irántam.

-Biztos, hogy ez nem fog megtörténni. Nem tudsz olyat tenni, hogy megunjalak. -mondtam és a hajába csókoltam. Nem válaszolt. Csendben feküdt a mellkasomon és lassan elaludt.

Itt fekszik mellettem a világ talán nem is leggyönyörűbb lánya, de nekem sosem lesz nála szebb ebben biztos vagyok. Nem tudom mi vár még ránk, de bármi történjen nem akarom és nem is fogom elengedni a kezét

...az epilógus hamarosan jön :)