19. fejezet - Nem jó ez így

A hétfői nap első fele elment megint csak próbákkal. Muszáj volt, hogy a koncerten, ne legyünk rosszak. Később Simon összehívott minket és mondta, hogy szerdán mindannyian megyünk a Brit Awards-ra ezért ma még vár ránk egy ruhapróba, a koncert miatta ruhapróba mellett.

A koncert miatta ruhapróba hamar lement, mert csak két szettet kellett kiválasztanunk, de nagyobb fejtörést okozott az alkalmi ruhám a díjátadóra. Lou rengeteg gyönyörű ruhát hozott, ami tökéletesen passzolt rám, de sehogy sem tudtunk dönteni. Végül Harryre és Justinra bíztuk a dolgot, hagytuk, hogy ők válasszanak férfi szemmel nekem végleges ruhát. Nekem igazából megvolt a kedvencem, de hagytam, hogy ők válasszanak.

-Nos nekünk ez tetszik a legjobban. -mutattak az egyik világos ruhára.
-Louval összenéztünk és megállapítottuk, hogy a fiúk helyesen döntöttek.

Este még Harryvel és Zaynnel néztem egy filmet és hamar le is feküdtem. Kipihent akartam lenni, hogy minél jobban teljesek a koncerten. Belegondoltam, hogy holnap 15 ezer ember előtt fogok énekelni és emiatt egy kicsit nagyon ideges voltam.

Február 19. - Kedd / A koncert napja

Reggel megint csak nagyon korán keltünk. Elmentünk az arénába, ahol már reggel állt a sor. Pár autogramm és közös kép után bejutottunk az épületbe, ahol lenyomtunk egy gyors főpróbát. Harryék és próbáltak kicsit, mivel pár dalt ők is fognak énekelni majd. A próba után kaptunk szép sminket és hajat és fel is vettem a ruhám a Rihanna és a Britney dalhoz. Jöttem ki az öltözőmből és mikor megláttam őket földbegyökerezett a lábam. Victoria és David Backham jött felém a backstageben.

-Hope, szia. -köszöntek kedvesen. Eldünnyögtem egy sziasztokot mire ők folytatták. -Te vagy a kedvencünk, csinálhatunk veled egy közös képet?
-Igen, persze. -mondtam félénken. Victora mutatta, hogy fel is tette  képet twitterre. Annyira kedvesek voltak és nagyon örültem pont nekik, mert mindig is imádtam őket,
-Megnézzük a koncertet is, ügyes légy. -köszöntek el.
-Köszi igyekszem. -ahogy kimondtam már mentem is tovább a dogomra. A folyosón Louis és Harry jöttek velem szembe.

Uhh, ki ez a jó csaj, Harry -fordult Louis Harry felé rám célozva. Nos igen egy rózsaszín mini ruha volt rajta, amit Simon választott nekem Louval.

-Oké, Louis megnézheted, de csak egy nagyon kicsit. -mondta Harry.

-Megint te vagy a legszebb, már kezdem sajnálni a többi lányt. -lépett felém és édesen megcsókolt mivel a sajtó erre a részre nem volt beengedve, így bátrabb volt. Mikor elváltunk és mentem a színpad mögötti kis terembe, ahol a többiek gyülekeztek. Caroline már indult is, hogy megkezdi a show. Először a fiúk léptek fel egy közös számmal. Utána Eva énekelt két dalt, Majd Justin és végül én.

A dal után csak figyeltem egy kis ideig, hogy tapsolnak és, hogy sikítanak. Csodálatos érzés. Végignéztem a több ezer emberem és boldogság töltött el, hogy tetszem nekik. Végül a Britney dalba is belekezdtem.

Mikor végeztem a dallal megint sokáig tapsoltak. Láttam, hogy dobáltak fel nekem ajándékokat és megkértem egy bizonságit, hogy segítsen összeszedni. Még volt két dalom, de előbb Simon válaszolt pár kérdésre a showal kapcsolatban és megint jött Eva és Justin két-két dallal. Míg Justin énekelt én átöltöztem és mentem is a színpadhoz. 

Felmentem és elénekeltem a másik 2 dalom, amit ugyan úgy végigéljeneztek, mint az előző kettőt.

Utánam még a srácok elénekeltem 3 dalt, aminek a sok lány nagyon is örült. A koncert után, a bejáratnál osztogattunk még autogrammokat és csináltunk közös képeket, de miután Simon szólt, hogy indulnunk kell elbúcsúztunk tőlük és indultunk vissza a szállodába.

-Alszol ma velem? -kérdezte Harry.
-Nem, ne haragudj, de nem akarom, hogy bármilyen képet is csináljanak rólunk. -mondtam idegesen.
-És, ha megtudják akkor mi van? -kérdezte Harry kicsit ingerülten.
-Harry, hagyd ezt abba, nem akarom és kész! -mondtam a hangom felemelve.
-Mit hagyjak abba, Hope? Döntsd már el végre, hogy akarod-e egyáltalán ezt az egészet. Ha akarod úgyis megtudják, fog már fel. -már szinte kiabált és ettől megijedtem.
-Ne kiabálj velem, Harry. És mégis mit kellene eldöntenem? Nem egyértelmű? Ez így nem működik.
-Most miért mondod ezt, Kicsim? -jött közelebb, de még mindig nagyon dühös volt.
-Ne érj hozzám, hallod. Kár volt ezt az egészet hagynunk.
-Most mi a franc bajod van? Elmondanám, hogy én is értsem?
-Nem kellet volna, hogy ez kialakuljon. Egy úgy sem működhet. Titkolózni nem akarok, de azt sem akarom, hogy utáljanak. -kiabáltam rá sírós hangon.
-Ugyan, ennél nem tudnál kitalálni valami jobb okot arra, hogy meggondoltad magad?
-Mi van, te komolyan azt hiszed, hogy meggondoltam magam? -kiabáltam rá még hangosabban. Annyira dühös lettem rá.
-Mit higgyek? Csak azt látom, hogy elutasítasz. Hülyébb indokkal nem is kezdhetted volna ma. Simon elintézte, hogy egy fotó se jusson be, te meg ilyenekkel jössz. -már mindketten kiabáltunk és ugyan olyan dühösek voltunk. -Ennek nincs semmit értelme.
-Tudod mit? Igazad van, ennek nincs semmi értelme. -fogtam magam bementem a szobámba és az orra előtt becsaptam az ajtót. Fojtogatta a sírás a torkomat, nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam, de nem tudtam ellene mit tenni. Hallottam, hogy Harry kopog, de nem nyitott neki ki az ajtót.

-Hope, engedj be, beszéljük meg, kérlek. -kérlelt, de nem engedtem be.
-Tűnj innen Harry! - kiabáltam rá az ajtón keresztül. -Menj olyanhoz, akivel kiabálhatsz. -nos igen. A legjobban az dühített fel, ahogy rám kiabált. Tanultam az előző kapcsolatomból és tudtam, ha már felemeli a hangját, az régen rossz.
 Csak álltam az ajtó mellet és éreztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcomon. Talán túl szép volt, hogy igaz legyen, hogy mehet ez majd jól is köztem és Harry között. Talán jobb is, hogy így lesz vége, minthogy a gonosz emberek marjanak minket el egymástól.

Harry egész este smseket küldött, de egyet sem olvastam el, mindet egyből kitöröltem. Nagyon nehezen sikerül elaludnom.
Reggel úgy keltem, mint akin átment legalább egy úthenger. Kedvtelen voltam a tegnap este történtek után. A szemem piros volt a sírástól és arra vágytam a legkevésbé, hogy mikor kisétálok az ajtón Harrybe botoljak.